[45-26] [25-6] [5-1]
Mikor Kei megkérdezte, hogy hova is megyünk végül úgy döntöttem meglátogatjuk a frissen nyilt kávézót, akkor nem motyogok ki hülyeségeket és egy forró ital mindenkit lenyugtat. Tervnek tökéletes volt, de előtte haza kell vinnem Démont és a csomagokat is.
-Kávézó jó lesz? - kérdeztem az énekes társamtól, aztán Koura pillantottam, mikor a nevemet emlegette, de nem jutott tovább a mondandójával, igy nem akartam igazából zavarni, megijeszteni hogy rákérdezek, ha fontos biztos előbb vagy utóbb kiböki nekem amit akar. Bár sejtettem, hogy a senpaiomról volt szó vagy valami hasonlóról, úgy éreztem ezz jobban bántja most, mint más.
-Hazaviszem a cuccaim, találkozzunk egy óra múlva a kávézónál... - mondtam a többieknek, mivel igy máshol szállok le mint ők, ami közelebb a lakásomhoz, igy átvettem a csomagot Keitől, odaadtam neki cserébe Kou csomagját és leszálltam Démonnal máshol. Hazabaktattunk, megetettem itattam a kutyát, lezuhanyoztam, helyre raktam a fejem, hajam és felöltöztem rendesen, nem álcába, mindent a földön hagyva indultam a megbeszélt célhoz, remélve, hogy a többiek már ott vannak.
//folyt -> lucky invite kávézó//
|
 Amikor egyszercsak felkapott Ruka, konkrétan megállt a szívem. -Hé! hé! Nem vicces! Tegyél le!-mondtam kalimpálózva de ez mit sem segített majd véfül elröhögtem magam. Amikor végre hajlandó volt letenni, sóhajtottam egyet majd a szemébe néztem. Mondhatni fülig pirultam az ezt követő mondata miatt… Így sétáltunk tovább, én Ruka mellett, az arcszínemen nem változtatva. Hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam halkan. -Ruka…-kezdtem, de elcsuklott a hangom és még pár fokkal vörösebb lettem mint eddig voltam, amikor bele gondoltam hogy mit akartam neki elmondani… "Teljesen hülye vagyok?! Itt van Kei is… mit képzeltem?!" Egy mukkanás nélkül sétáltam tovább egy "felejtsd el" mondat után.
|
 -Persze! - vágom rá mosolyogva Ruka megkérdezése nélkül. Ha Kou ezt szeretné, akkor most ez lesz. Minden lehetséges dolgot meg kell tennünk, hogy felvidítsuk őt!
Meglepetésként ér, hogy Ruka csak úgy a vállára kapja a Kou-t, de persze azonnal a fülig ér a szám. Szóval ő is azon van, hogy mosolyt csaljon a srác arcára. Ez tetszik.
A nem túl megnyerő viccére csak megcsóválom a fejem. Persze a szándék a lényeg, szóval most még ezen is lehetett nevetni, mégha nem is ez az év poénja.
A felém hajított sátrat könnyen elkaptam szerencsére, elég kínos lett volna, ha elejtem... A vállamra dobom, majd a saját cuccomat is magamhoz veszem és széles mosollyal az arcomon követem a fiúkat.
Még nem tudom mi fog kisülni ebből az egészből, de nem gondolom, hogy rosszra fordulhatnának a dolgok, kivéve, ha Kou megint elsírja magát valami miatt. A részegségtől pedig nem kell félnünk, bár sokan úgy gondolják, az a megoldás, ha leisszák magukat, nem gondolnám, hogy Ruka is így tenne, főleg így, hogy Kou is itt van. Nem a legromantikusabb dolog, ha a szerelmed lehányja a cipődet hazafelé...
-Szóval...Pontosan hova is megyünk majd? - a kérdést inkább Rukanak céloztam, mert ha meghívott minket, valószínűleg ötlete is van, hogy hova megyünk.
|
Végül mindketten beleegyeztek, hogy elmenjünk valahova. Inni, nos az volt a tervem, hogy földig iszom magam, de ezt Kou közelébe nem akarnám, a végén olyanokat mondok, amitől még inkább depresszióba esik. De már most se jó a helyzet, meg fog látszódni ez a sok könny ha igy folytatja, modelleknek meg ez nem jó, úgyhogy ki kellett találnom valamit. Odamentem kettejük közé és felkaptam Kout a vállamra, mint ha egy pehyl súlyú zsák lenne.
-Kei cipeli a sátrat én cipelem Kou márkájú zsákot, amit elloptam a boltból... -igyekeztem viccelődni, egy ideig cipeltem is a fiút, aztán pedig letettem és összekócoltam a haját.
-Nem áll jól a könny, inkább mosolyogj... -mondtam neki komolyan, aztán végül felkaptam a táskámat és füttyentettem kutyámnak is aki azonnal oda trappolt. Másik vállamra felvettem Kou táskáját és a sátrat Keinek dobtam, ne terheljük le most Kout. Igy elindultam a cucokkal a vonat megálló felé ami ide hozott minket.
|
M-mehetek veletek?-töriöltem le arcomról a nagyja könnyet és úgy ahogy, de abba hagytam a sírást. Végülis… kihez mennék most? Nem tudok hova menni. Lassan családom sem lesz. Barátaim sincsenek olyan nagyon. Teljesen egyedül fogok maradni. Úgy gondoltam, hogy ha lehetséges mennék velük inkább. Lehet hogy csak láb alatt leszek a két énekesmadárnak… de akkor is… Rukával akarok menni… talán én vagyok a világ legidiótább, legnaivabb embere…de én akkoris kedvelem…mondhat bárki bármit, de akkor sem fog megváltozni az amit most érzek. Mit meg nem tennék azért, hogy egyszer rendesen rám mosolyogjon… vagy átölelne… ja, igaz is…túl sokat várok…
|
Szomorúan figyelem Kou-t, aki egyre rosszabbul nézett ki. Fehérből piros lett, én pedig még mindig nem tudom, hogy mit tehetnék. Gyengéden átkarolom a vállait és magamhoz vonom őt, bár tudom, hogy nem épp rám lenne most szüksége. Rossz nézni, ahogy szenved.
Rukára nézek, rajta is látom, hogy nem jár a fellegekben a boldogságtól... Aprót sóhajtok, és egy apró mosollyal bólintok.
-Részemről rendben, szívesen elmennék veled...öhm...valahova... - a végét elnevetem, de komolyan gondolom. Szívesen eltöltenék Rukával egy napot, legalább vele is beszélgetnék egy kicsit. No meg persze itt van Kou is, bár lehet neki most az lenne jó, ha valami haverjával beszélne. Nem tudom elképzelni igazából, de lehet, hogy rossz neki így Ruka közelében lennie.
-Kou, neked haza kell menned, vagy van kedved velünk tartani? - kérdezem halkan, kissé lehajolva hozzá. Fogalmam sincs mit engedhet meg magának a kis modellünk ilyen lelkiállapotban, ezért jobban érzem megkérdezni tőle.
|
Végig énekeltem a dalt, bár a végefele hangokra lettem figyelmes, de ahogy abba hagytam Démon is előkerült és vakkantásával jelezte, hogy befejezte a rá kiszabott feladatot, igy hátra néztem és azt láttam, ahogy Kou sir, Kei pedig próbál valami vigaszt nyújtani neki, éreztem hogy ez már inkább miattam van mint sem hogy a családja miatt. Aminek nem igazán őrültem, bár nem látszik, de nem szivesen okozok másnak ekkora gondot, bánatot vagy mit. De nem tudom mit kezdjek ezzel most, nem voltam még ilyen helyzetbe, ha én vallottam volna szerelmet a senpainak tuti megver vagy megerőszakol nála isten tudja, kiszámithatatlan alak, még is vonzó volt valahogy, valamiért... erre itt van Kou aki ennek teljes ellentéte és engem kedvel. "Ha most vallásos lennék fentieket zaklatnám válaszért az biztos" - gondoltam magamban és mivel nem tudtam mást mondani csak ez jött ki.
-Összepakoltam, hazamehetünk akár... vagy inni valamit... valahova... -tettem még hozzá halkabban mert nem tudtam ki akarna egy ilyennel lógni mint én.
|
Lassan sétáltam előre a földet nézegetve. Majd meghallottam Ruka hangját. Ez után már magát a szöszit is láttam, igaz csak tisztes távolságból mikor Kei megszorította a kartomat. Értettem a célzást, nem vagyok hülye.. Még mindig sápadtan bámultam a daloló Rukát amikor megint bőgni kezdtem halkabb változatban. Most még egy kis arcpír is társult a zokogásomhoz mivel most úgymond Ruka miatt pityeregtem. Kissé lehajtottam a fejem és a kézfejemet az arcom elé helyeztem. Úgy szipogtam tovább, és a szöszi nem vett észre. ezt onnan tudom hogy nem hagyta abba az éneklést. -K-ki a…halál… az a senpai… ak-…akit szeret…?!- tettem fel a kérdést még mindig a könnyeimmel küszködve (legalább már nem hófehér színben pompázva) leginkább magamnak minthogy Keinek. -Mit csináljak… ho-…hogy jobb legyek…neki.?!-folytattam eredetileg ezt a kérdést magamnak célozva bár én magam nem tudtam rá a választ…
|
Megcsóválom a fejem. Ez így nem lesz jó. Bár nem tudom, hogy mire számítottam... Nem vagyok Kou barátja, hogy csak úgy kisírja magát a vállamon, nem várhatom el tőle, hogy már most megbízzon bennem és megossza velem minden baját, de én tényleg segíteni szerettem volna neki.
Mély sóhaj után elkezdem követni a fiút. Szorosan a nyomában haladok, miközben idegesen harapdálom az alsó ajkam, mert bosszant, hogy ilyen tehetetlen vagyok.
Már közel vagyunk Rukához, mikor meglátom őt. Gyengéden szorítok Kou karjára, amíg elég messze vagyunk a szőkeségtől, hogy megállíthassam őt ezzel jelezve: várjunk még egy kicsit. Nem akarom megzavarni Rukát és abban is biztos vagyok, hogy nem akarja, hogy így lássuk őt, de már nem tudunk mit tenni.
Kou-t idő közben már elengedtem, úgy gondolom, tudja miért állítottam meg. Csendben, tőlem szokatlanul komoly ábrázattal hallgatom a kellemes, de ugyanakkor szívszorító dalt, félig Kou mögött állva.
"Ez a negatív légkör lassan rám is hatással lesz. És nagyon idegesít, hogy nem tudom őket felvidítani."
|
Elég sokáig időztek a többiek, de mivel volt időm elmentem a tó partjára és hála a barátom emlegetésének nincs jó kedvem, ki akartam adni magamból a dolgokat, megakartam tőlük szabadulni, ahogy az emlékek rámtörtek úgy jött ki a hang is az ajkaim közül. Lehunytam a szemeim, miközben a mellkasomhoz tettem a kezeimet és úgy kezdtem neki a DAL-nak, majd szépen lassan száttártam a kezeimet ahogy haladt a dal, aztán kicsit összekörnyedtem, végül kitört belőlem minden, arcmimikám olyan volt, amilyet még soha senki nem láthatott, annyi érzelem türköződött rajta egyszerre, amennyi egy szótárba van csak, legalább is igy éreztem. Úgy véltem, hogy ha ezt mint kiengedem a tó felé annak mélysége majd elnyeli minden emlékem és bánatom, de ez valószinűleg csak hiú gondolat felőlem, semmi sem ilyen egyszerű, de hinni valamiben soha sem bűn, ezért folytattam a dalt, nagyjából öt percen át, mig a végére nem értem és egy hatalmas sóhajjal fejeztem be. |
Egy ugatást hallottam amire megrezzentem. Mertem feltételezni hogy Ruka kutyája… De nem tudtam hogy miért ugat, és hogy miért pont itt. Hallottam lépteket is amik felém közeledtek majd hogy hozzáérnek a vállamhoz. Majd egy hangot… "Ez nem Ruka…" Hagytam hogy maga felé fordítsa a fejemet, és nem szóltam hozzá. Kérdésére csak megráztam a fejem, ezzel mutatva hogy "nem, nem kell." Megtöröltem a szemeimet a pulcsim újjával makd elindultam visszafelé -Csak menjünk… Ruka már biztos összepakolt. -mondam a földet bámulva, lassan lépkedve visszafele. Még mindig idegesített amit tegnap este mondott Ruka… de most sikerült elterelni a figyelmemet..sajnos nem a legboldogabb dologgal,
|
Elhúzom a szám.
-Rukaaa...- sóhajtok fel végül a hajamba túrok. -Ha szerelmet vallott, miért nem te mész utána? - mutatok a fiú irányába.
-A te vígasztalásod talán hatásosabb lenne... Én még csak ma beszéltem vele! - nyafogok halkan, végül egy utolsó apró sóhaj után elindulok a kutyussal az oldalamon a fiú felé.
-A gazdádnak kellett volna jönnie... Ha Kou szerelmes belé akkor...Akkor talán Ruka előbb dűlőre jutott volna vele. Bár lehet én is elég leszek. -panaszolom a kutyának. Miután már nem tudtam merre is kéne indulnom lenézek az ebre, aki okos szemeivel les rám.
-Remélem Ruka nem kamuzta be, hogy milyen okos vagy... Elő tudnád nekem keríteni Kou-t? - lehajolok hozzá és mosolyogva simogatom meg a fejét. Igazából nem lep meg, hogy el is indul, fejét szigorúan a föld felé tartva keresi a fiú illatát. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem egy számára szimpatikus szag után indult el.
Sietős léptekkel követem a feketeséget, aki eltűnik egy pillanatra a szemeim elől. Megáll bennem az ütő, hogy itt hagyott, vége, elvesztem, de ekkor ugatásra figyelek fel. Követem a hangot, és még néhány bokor és fa kerülgetés után meg is látom a keresett modelünket. Nem is volt olyan messze szerencsére, talán a kísérőm nélkül is visszatalálnék...
Megint mellé lépek és megérintem a vállát.
-Hé...Ne mondd, hogy jól vagy. Így olyan, mintha a szemembe hazudnál... -csóválom meg a fejem, és ha hagyja, az álla alá nyúlva fordítom magam felé a fejét, és gyengéd mozdulatokkal törlöm le a könnyeit.
-Szeretnéd, hogy aoutót hívjak vagy ilyesmi? Hogy minél hamarabb otthon lehess... -ajánlom fel készségesen a fiúnak a segítségem.
|
-Hé ne rám nézz, egészséges volt mikor velem jött, még majdnem szerelmet is vallott, valószinűleg valami történt a családjába, akkor ilyenek az emberek, szerintem menj utána, engem nem érdekelnek az ilyen hisztik, bőven elég a saját családom problémája... - közöltem közönyösen Kei-el és Kou után böktem, vagyis amerre eltávozott.
-Vidd magaddal a dögöt is ha eltévednél... - böktem utána Démon felé, aki már visszatévedt a környékre - Okos dög megérti nagyjából, amit szeretnél tőle, bár néha túl hiperaktiv és elfelejt figyelni, de megtalálja neked a kölyköt és vissza is talál ha arra kéred.. -mondtam még a használati utasitást a kutyámhoz, miközben én lebontottam a sátrat és már csak be kell csomagolnom a helyére, de bármennyire is szeretnék ha itt hagyom őket elvesznek és vissza küld értük a cég miután éjszakára itt maradnak, ezt pedig nem szeretném igy miután megvoltam a csomagolással nekidőltem a fának és a többieket figyeltem miközben egy csokis pockit majszolgattam.
|
-Jó-jól vagyok… -álltam fel a földről nagy nehezen. Hogy alátámasszam a mondatomat rámosolyogtam egyet Keire…a dolog nem jött össze mert a mosolyom után eleredtek a könnyeim úgyhogy hátat fordítottam gyorsan. -M-megyek sétálok egye…-csuklott el a hangom és elindultam egyenesen. Nem tudom hogy merre mert nem láttam túl sok mindent a könnyeimtől. Jobb itt bőgni mint két hú de menő híresség előtt. Mellesleg Rukát egyáltalán nem érdeklem… Ott van neki a senpaija… A végén már el sem tudtam dönteni hogy miért sírok. Nem mentem túl messzire, de épp elég messze mentem a sátortól, hogy pont ne lássanak rám. Nyugodt és csendes körülmények között folytathattam elkezdett tevékenységemet, ami mellesleg nem a kedvencem. Hajrá könnyek.
|
Ruka persze nem úgy festett, mint aki nagyon szeretne beszélgetni, de én nem adtam fel a reményt, hogy válaszolni fog valamit. Csendben figyeltem, ahogy pakolászott jobbra-balra, úgy vettem észre, menni készülnek.
-Segítsek? - kérdezem közelebb lépve a szőkeséghez, ám ebben a pillanatban el is terelődött a figyelmem a másik felé.
-Kou? Rosszul vag? - guggoltam le elé miközben a vállára tettem a kezem. Nem szeretem mikor valaki csak így "befordul" bármiféle jelzés nélkül. S most Kou is olyan aurát áraszt, hogy szinte látom, ahogy elhervadnak körülötte a virágok.
-Remélem nem betegen hoztad ide... -pillantok hátra az énekes fel aggodalommal az arcomon. Bár nem ismerem még annyira Kou-t, akkor is mardosni kezd az aggodalom a viselkedésétől. Vajon mi történhetett?
Igazából magamtól is rájöhettem volna, hogy rossz hírt kapott, hisz a telefonálás után huppant le ilyen szomorúan a földre.
|
Majdnem elnevettem magam, mikor drága zenész társam térképpel is eltévedt, még egy ilyen ügyetlen nincs, vagyis... Koura pillantottam, aztán elkezdtem Démont simogatni, aki a lábam mellett ügyörgött és verte a bokámat a farkával. Figyelmesen hallgattam, ahogy beszél, beszél... egyre unottabban figyeltem, ahogy beszél.. beszél. Ki gondolta volna hogy egy visual kei énekesnek ennyire be nem áll a szája. Örültem a dicséreteknek, de nem leptek meg, a másik fotózás már inkább mert nem hallottam róla, bár nem is voltam a cégnél ma. "Gyorsan terjednek a hirek, majd meglátjuk lesz-e kedvem még egyhez" gondoltam magamban. Végül tényleg nem azért jött, hogy hazavigyen, de mondjuk nem is terveztem olyan sokáig itt maradni, bár Démonnak jó ez a hely, de már túl sokat csipogott a szutykom, igy mig Kei még cseverészet elkezdtem összepakolni a dolgaimat, ki a sátorból és a sátrat is leszedni, mikor jött a telefon Kounak. Egyik pillanatról a másikra a békés erdő hirtelen olyan lett mint egy kihalt elátkozott hely, ahogy Koura néztem. Földre huppant, összekuporodott. Nem kell okosnak lennie az embernek, hogy rájöjjön ilyen állapotba akkor kerülnek csak az emberek ha valami hozzátartozóval történt valami. Őszintén bunkó elgondolás tőlem, de nem fogom vigasztalni, én sose siratnám a családomat, akkor miért foglalkozzak máséval, ezért szó nélkül hagytam a fiú nagyon feltűnő depresszióját, ha akar vállat amin sirhat, ott van Keié, engem nem érdekel más családi problémája elég a sajátom. Igy ezzel a gondolatmenettel folytattam tovább a sátor elpakolását, utoljára elküldtem Démont, hogy szórakozzon kicsit, kergessen állatokat, mert utána haza megyünk.
|
"Tűl jól megvannak ezek ketten…" Néztem a csacsogó fiúra majd a szöszire akinek megváltozott az arcmimikája. A mondatait amik nekem is szóltak egy szó nélkül hallgattam végig, nem is válaszoltam. Éreztem hogy a bőröm és a hajam is csontszárazra száradt a napon így vissza vettem a pólómat aztán a pulcsimat is. Hirtelen megrezzent a telefonom, majd unott fejjel vettem elő. Ahogy a kijelzőjére néztem gondolkodás nélkül fogfadtam a hívást. -Igen…?- szóltam bele a kütyübe. Amikor meghallottam a vonal másik végéről szóló hangot, meglepődtem mert nem a nagymamám volt az. Az egyik ismerőse hívott akinél az utóbbi napokban tartózkodott. Mikor neki nezdett mondandójának, én egyre jobban elsápadtam. Félre akartam állni a két fiútól de a lábaim valahogy nem mozdultak. Nem szóltam bele a telefonba, csak sokkolt arccal meredtem a földre. "Haza akarok menni". Elköszönt tőlem mondandója végeztével majd letette a telefont. Elraktam a telefont és inkább lehuppantam a földre. A lábaim nem bírták a stresszt. Osszekuporogtam, felhúztam a térdeimet, csuklya fel, majd ráhajtottam a fejem a térdemre, higy még véletlenül se lehessen látni az arcomat. Nem a legjobb megoldás, de jelenleg többre nem futotta.
|
"Ezt a nyalás kihagyhattuk volna igazán." Az arcomat törölgetem és felülök. Végre előttem áll a "szöszi", aki elrabolta a srácot, így nagy szemekkel felbámulva rá próbálom beazonosítani, ki is ő. És ehhez nem is kell olyan sok idő.
-Ruka?! - kérdezek vissza én is, miközben megragadom a kezét, és feltápászkodom a segítségével a földről. A hangja teljesen megváltozott, aminek persze rettentően örülök, hisz... Ki szereti, ha morcosan beszélnek vele?
-Ezt én is kérdezhetném, a fél banda titeket keres. - porolom le a hátsómat, majd mikor már elég tisztának érzem magam, megvillantom a fiúknak a harminckét fogas mosolyom.
-Persze, nem azért jöttem, hogy hazavigyelek titeket. -rázom meg a fejem. -Csak sétálgatni akartam és van ez a térkép... - bökök a földön heverő papírra, mainek nem igazán vettem hasznát. -...És olvastam, hogy itt van ez a tó, de eltévedtem, ééééés...- néha azért levegőt is kell venni. - És belerúgtam a sátradba, amiért elnézésedet kérem. - pillantok bocsánatkérőn Ruka-ra.
-Nos...És most itt vagyok. - halkan nevetek a nem kifejezetten vicces, de buta sztorimon. -Egyébként nagyon édes kutyád van. - jegyzem meg egy cinkos mosollyal az arcomon. Végig nézte, ahogy letepert az eb, így arra következtetek, hogy a támadás hátterében az ő kedvessége áll.
-Uhh... -a másik fiú felé fordulok. -Kou, igaz? Igen, már rájöttem! - innentől már mindkettőjüknek szól a mondandóm. -Nagyon sokat beszélnek rólatok bent, hogy milyen fantasztikusan szerepeltetek! - vigyorgok, remélem, hogy örülni fognak a hírnek. Minden ember szereti, ha megdícsérik, nem?
-Valószínűleg lesz mégegy közös fotózásotok, de az is lehet, hogy csak pletyka. - megvonom a vállam. Szokásomhoz híven sokat csacsogok. Boldog vagyok, hogy találkozhattam velük, mert Kou igazán tehetséges model, Ruka zenéjét pedig rendszeresen hallgatom, amit már egy ideje meg is akartam vele osztani, bár nem valami nagy dolog, hisz emberek milliói hallgatják ugyanúgy, az általa előadott zenéket.
|
Átdörzsöltem az arcomat kicsit erőszakosbban, igy a könnyem is kijött egy kissé amit letöröltem, majd intettem Démonnak, hogy elég lesz, igy a kutya egy képen nyalás után leszállt a fiúról, akit most már sikeresen jobban is szemügyre tudtam venni, ahogy közelebb lépkedtem és lenéztem rá, ahogy a földön ücsörög. Ismerős volt a hangja is, ahogy bemutatkozott, neve is... arca is és tudtam is hogy honnan, amire hirtelen rá mutattam és egy hangosabb "Aaahhh" hang csúszott ki a számon, majd pislogtam párat.
-Mi a... te mit keresel itt az isten háta mögött? - tettem fel a kérdést olyan hangsúlyba, mint ha egy régi baráttal beszéltem volna, bár tény, hogy nem beszélgettem vele szinte soha és nem is vagyunk barátok, de az ő zenéit hallgatom folyamatosan, ugyanis a sajátjaimat nem szivlelem annyira, hogy mindennap a fülemre tapasszam és hallgassam. Az ő zenéi teljes ellentéte az enyémeknek, talán ezért is kedvelem az olyan hangzású dalokat. De most hogy leesett, ki a szösz is keveredett közénk odamentem vele szembe és lenyújtottam felé a kezemet, hogy felsegitsem a földről, de nem állt szándékomba bocsánatot kérni a kutya miatt, hiszen megérdemelte felzaklatott, amikor még simán aludtam volna vagy három órát, bár tény lassan haza is kéne jutni, túl sokat csipog a szar az övemen, zaklatnak a cégtől, ki tudja lehet őt is azért küldték, hogy keressen elő, bár ebbe valahogy kételkedtem, de a menedzserem mindenre képes, igy nem voltam annyira biztos ennek az állitásnak az ellenkezőjébe, de majd csak kiderül, hogy mit keres itt, hiszen rákérdeztem.
|
Egy halványat mosolyogtam az előttem álló még ismeretlen srácra. -Onodera Kou.- mutatkoztam be én is és nyújtottam volna a kezem felé, ha mem láttam volna a szemem sarkából a bosszú éhes szőkés a kutyusával. Nem volt váratlan hogy egyszercsak a srác seggreesett a kutyával a nyakában. Nem is nagyon foglalkoztam vele. A srác nevén agyaltam. "Yuu Kei… Yuu Kei…" ismételgettem magamban a nevét majd felcsillant a szemem mintha valami isteni szikra szállt volna meg. Ekkor ugrott be hogy ki is ez az alak. Ismét a földön fetrengő fiúra néztem aki látszólag nem szenvedett olyan nagyon a kutya miatt,
|
[45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Amikor egyszercsak felkapott Ruka, konkrétan megállt a szívem. -Hé! hé! Nem vicces! Tegyél le!-mondtam kalimpálózva de ez mit sem segített majd véfül elröhögtem magam. Amikor végre hajlandó volt letenni, sóhajtottam egyet majd a szemébe néztem. Mondhatni fülig pirultam az ezt követő mondata miatt… Így sétáltunk tovább, én Ruka mellett, az arcszínemen nem változtatva. Hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam halkan. -Ruka…-kezdtem, de elcsuklott a hangom és még pár fokkal vörösebb lettem mint eddig voltam, amikor bele gondoltam hogy mit akartam neki elmondani… "Teljesen hülye vagyok?! Itt van Kei is… mit képzeltem?!" Egy mukkanás nélkül sétáltam tovább egy "felejtsd el" mondat után.